2016. január 15., péntek

Pénteki pszichedelikus - David Bowie: Big Brother

Ha a múltkor Lemmyt búcsúztattam, akkor most David Bowie-t is illene. Míg előbbi életemnek egy korábbi szakaszában volt meghatározó jelenség, utóbbi nem is olyan rég, "mindössze" az utóbbi 7-8 évben. Szóval hát igen, elmentek, szinte egyszerre, szinte születésnapjaik körül, szinte egyidősök is voltak. Mindenki leírt már mindenféléket, úgyhogy nagyon nincs amit osztani az észt, itt van szerintem a legjobb Bowie-albumról (a zavarbaejtő borítójú Diamond Dogs) az egyik utolsó szám. Egyszerre fülbemászó és slágeres, s egyszerre pszichedelikus és zavaró. De nem feltétlenül a dalszövege okán: persze, arról szól, amire tippelnél, szóval Orwell disztópiájáról (amire utal az album többi száma is, főleg az 1984 című), de egyébként fingom sincs, hogy mit jelentenek egyes sorok konkrétan. Egy krautrockos mellotron-futammal (illetve a wiki szerint igazából chamberlinnel készített szaxi-szólóval) indul. Nem evilági, az biztos. Mint maga Bowie. Összefolyik az albumzáró számmal, aminek nem kicsit idegesítő a vége, de Bowie megengedhette magának az efféle hecceket. Viszlát.

Nincsenek megjegyzések: