Mivel tegnap, hetvenéves korában elment a kemény rockzene egyik legnagyobb ikonja, úgy gondoltam, illik elbúcsúzni tőle ezen a blogon. Nem is nagyon kellett gondolkoznom, hogy milyen számmal tegyem: annak idején, amikor még nem volt sem CD, sem mp3, hanem összevissza másolt kalózkazettákról hallgattuk a zenét, nagy kiváltságnak számított egy bulgár/orosz/lengyel, színes borítós "eredeti" másolat (VIVO, takt és egyéb márkájú kalózcuccok voltak, sokan biztosan emlékeznek ezekre). Nos, az Orgasmatron-kazetta sunyin meghúzódott valamelyik árus kínálatában (talán az "öregnél", a piacon, de talán máshol, a Sugás földszintjén), és bevallom, hogy borító alapján választottam ki. Akkor már elég sok Maident és Manowart hallgattam, de 15-nél biztosan nem voltam több, talán inkább 14 voltam. Hát, mit mondjak, ennyire durva zenét akkor nem hallottam, főleg a nem koncencionális énekhang miatt, ami még durvább volt ezen a súlyos, zajos, metált punkkal fuzionáló lemezen, talán a legbrutálisabb 'head albumon, annak is az utolsó, lemezcímadó számán. Pár évvel később, 1999-2000 között még el is énekeltük néhányszor az Oblivion nevű zenekarunkkal - azt azért mégsem hagyhattuk, hogy a Sepultura legyen az egyetlen banda, aki feldolgozza ezt a nagyon súlyos, de egyszerű dalt. Hát így. Isten nyugosztaljon, Ian Fraser Kilmister.
