Az űrkutatás fejlődését követően a hatvanas évek vége felé egyre több zenekar kezdett kísérletezni hasonló témákkal (Pink Floyd), s amikor a zenei technológia is utolérte a kísérletező kedvet, akkor tudott igazán robbanni a Hendrix-féle LSD-szagú pszichedelia az elborult brit mehetnékkel. Így lett meg a Hawkwind. Talán nem véletlen, hogy ekkor szállt le végre az ember is a Holdra. A space rock alapbandája (ekkor még a jó öreg Motörheades Lemmy is bőgőzött náluk), s talán a műfaj legfontosabb beizzító lemeze a Space Ritual című élő album, 1972-ből. Én ennél többet nem is mondanék, ez a szám- és albumcím elég tökéletesen leír mindent, a zene pedig jól meghatározza azt, ami jön: sistergő, háttérben drone-oló hangok, mucho reverbo, elborult űr- és spirituális tematikájú szövegek (néha akár narrálva is, de olyan szerzők műveit is felhasználva, mint Michael Moorcock), mindez egy szinte törzsi módra egyszerű, sodró dobütemre. Szpész. Nem csoda, hogy úgy reklámozták az albumot annak idején, hogy "88 minutes of brain-damage". :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése